Megérkeztem Olaszországba, az első 24 órán is túl vagyok. :)
Az utazásra/költözésre való felkészülés sem lélekben, sem egyéb tekintetben nem volt egyszerű; az utolsó órák totális kapkodással teltek. Kikísért a reptérre pár barátnőm, ahol csak az utolsó percekben álltunk neki bőgni. Az összes jó tanácsot bezsebelve, elkenődött szemekkel siettem a beszállókapuhoz; ahol kb. 20 perces csúszással kezdhettük meg a beszállást. Sebaj, a vártnál hamarabb landoltunk Milanó Malpensa repterén, ahol egy sms fogadott: Nica-ék késnek. Az első gondolatom persze rögtön az volt, na; tényleg átvertek, a reggeli géppel megyek is haza. De mire a feladott poggyászom megjött, már Nica is megérkezett a barátjával: futólépésben jöttek felém, hatalmas öleléssel és "Isten hozott Olaszországban!" felkiáltásokkal üdvözöltek. A kocsinál megvolt az első röhögés is, mivel Pepe - Nica barátja - laza olaszsággal odavetette, üljek én előre; csakhogy a bal oldalra! Mire sikerült megértenem, hogy miért erősködik, már hatalmas nevetéssel adta tudtomra, hogy igen, ez egy angol autó; és bocs, megpróbál lassabban beszélni. (Azóta is ezen a projekten dolgozik; habár ami neki a lassú beszéd, az a mi magyar tempónk kétszerese.) Laza két óra autópálya után haza is értünk, és a házban kisebb tömeg fogadott. Itt volt Alessia - Nica 17 éves lánya - 2 barátja, akik leginkább segíteni jöttek: a lány ugyanis szombat óta kb. semmit nem tud csinálni. Elaludt a kanapéra dőlve a hétvégén és kiabálva ébredt, olyan fájdalma volt. Beakadt a háta, azóta szó szerint nem tud mozdulni, egész nap fekszik, egy szimpla megforduláshoz is segítségre van szüksége. (Azóta többször volta dokinál, de persze nem tudják, mi a baj.) Itt volt még Nica 3 barátnője, Rosanna, Paola és Monica. A sok bemutatkozó kör után, éjjel 1 óra után sikerült végre ágyba kerülnöm. (Ja, délután 5 előtt indultam otthonról.) Egészen ma reggelig azt hittem, nem lesznek gondok a nyelvvel; hisz a két órás út alatt és utána is egészen királyul mentek a dolgok. Aztán ma reggel...
