Vasárnap szülinapoztunk. De másképp, mint otthon szokás… Legalábbis nálunk úgy zajlik, hogy van a családi ebéd, desszertnek ott a fincsi szülinapi torta, meg az ajándék. Együtt köszöntjük a szülinapost, utána csinálunk valamit. Beszélgetünk, régi fényképeket nézünk; de ha hétköznapra esik és aznap ünnepelünk, akkor is kicsit ezzel foglalkozunk. Azt mondták itt, hogy reggel lesz a torta-evés, így a vasárnaphoz képest igyekeztem korán felkelni, ne rám várjanak. Mikor leértem reggelizni meglepődve konstatáltam, hogy a torta fele már hiányzik, és mindenki csinál valamit: kávézik, lazul a kanapén, vagy a teraszon bámul a végtelenbe. Aztán kiderült, hogy ebben a családban a szülinap úgy zajlik, hogy pizsiben/köntösben elfogyasztják a reggelit – igen, a tortát – aztán az ünnepelt kívánságának megfelelően elmennek valamerre. A lány rendszerint a tengerpartot kéri, a srácnak viszont most nem volt konkrét úti célja. Így hát ebéd után beültünk a kocsiba négyen és észak felé indultunk a Garda tóhoz. Eredetileg Desenzano del Garda volt a cél, de a Giro d’Italia miatti folyamatos útlezárások, terelések és kilométeres sorok elvették a kedvünket. Úgy mindentől, tekintettel arra, hogy közben még koccantunk is egyet, de szerencsére nem történt semmi baj. Némi kerülővel azért csak eljutottunk a vízig két település között, kemény húsz percet el is töltöttünk ott, mígnem megmakacsoltuk magunkat és mégiscsak elmentünk a legközelebbi városba, Peschiera del Garda-ba. Hát az a város valami gyönyörűség… Sirmione mellett van, ám vele ellentétben itt pörög az élet, a vízparton rengeteg ember eszik-iszik-kávézik, sétál, motorozik, gyereke után fut vagy andalog. A kikötője is a központban van, innen futnak ki a turista hajók és a magán vitorlások egyaránt. Először itt is egy teraszos helyet vettünk célba, ahol olyan fagyit ettem, mire szavakat sem találok. A legalsó rétege limoncello (citromlikőr) volt, azt követte a citrom és a panna fagyi (ez egy enyhe ízű tejkrém-szerűség, kicsit talán a vanília és a yoghurt között van az íze, csak kevésbé édes), majd a panna-krém (leginkább a tejszínhabra hasonlít), a tetején édeskés natúr ostyával. Az élvezkedés után bejártuk a város útba eső részét, személyi turistavezetőnk, Beppe, aki a katonaságának egy idejét ebben a városban töltötte, még a helyi börtön épületét is megmutatta; ami egyébként úgy néz ki (annak ellenére, hogy hosszú évek óta nem használják), hogy simán megállná a helyét az Andrássy úton. Aztán célba vettük a vízpartot, ahol a hegyek által körülölelt tó látványában gyönyörködtünk, meg persze jó kis képeket lőttem. :) Hazafelé a hőség miatt az autó összes ablaka nyitva, hasító szél, hangos zene és négy éneklő, vidámkodó ember… hát így telt Matteo szülinapja. :)