Megint egy évvel öregebb lettem és bölcsebb is talán… De inkább öregebb. Bölcsebb talán csak egy kevéssel – már ha szabad ilyet mondani. Rengeteg minden változott a legutóbbi szülinapom óta; nekem inkább ez az év-forduló, és nem a szilveszter. Az valahogy sosem hozott lázba igazán. Nem érzem a változást, amit az újév hozhat, csak egy dátum, amihez igazából semmi közöm.A szülinapnál inkább. Valahogy mindig hetekkel előtte elkezdek fejben szervezni – mit lenne jó csinálni, hol, hogyan… Mert az utóbbi években mintha kicsit tematikussá vált volna, amit persze nagyon élvezek. Pár éve lampionokkal teli, grillezős teraszos buli volt; tavaly együtt vásároltunk be, főztük meg kedvenc olasz ételeinket és igazi nagy família módra kajáltunk, majd buliztunk; idénre pedig Fellini Rómaira biciklizős-bulis estét képzeltünk el, amiből – tekintve, hogy itt vagyok - nem lett semmi. Csak ott, a tengerparton ülve jutott eszembe, hogy hányszor mondtam az utóbbi időben, ilyen szülinapot szeretnék igazán… és lám, úgy lett. De erről kicsit később.
Mivel eléggé várható volt, hogy a barátaim nem tudnak kijönni hozzám, hogy együtt legyünk, és persze a Római part sem utazik ide a kedvemért; hát gondolkozni kezdtem az „ünneplés” mikéntjén: kivel-hogyan és legfőképp, hol. Úgy esett, hogy az egyik ismerősöm, aki történetesen magyar, de hosszú évek óta Franciaországban él, viszont az egyetemi gyakorlatát éppen Olaszországban végzi; ráért. A köztünk lévő nagy távolság miatt egy harmadik várost kerestünk, így lett Rimini a maga csodás tengerpartjával a győztes, megelőzve Firenzét, Pisát és a többi szépséges várost (ahol már egyébként is jártam). Az első napunkon rögtön lecövekeltünk a parton; csak délután néztünk meg a várost. Az különbözteti meg Riminit a többi tengerparti üdülőtől, hogy nem csak a hosszú kilométereken át húzódó homokos part és a temérdek szórakozóhely kínálkozik a pihenni vágyó turistáknak, hanem maga a város is. (Szemben például a magyarok által annyira preferált Lido di Jesolo-val, ahol a szállodákon, éttermeken, klubokon, élelmiszer-, valamint felfújható vízi izéket árusító boltokon kívül semmi sincs.) Ha az ember beljebb sétál a partról, egy színes, barátságos, élő várost talál; ahol már a tenger illatát sem lehet érezni. Körbejártuk hát az egészet, este beültünk kajálni és sörözni, és még ajándékot is kaptam, egy hőn áhított Cruciani karkötőt. :) Éjszakára egy parton lévő szórakozóhelyet kerestünk – amiket meg is találtunk, csak éppen zárva voltak, tekintve a hűvösebb (értsd: nem totál kánikula) időjárást. Így a part melletti első helyet választottuk – és milyen jól tettük – ahol pár sör társaságában, kalóznak öltözött felszolgálókkal, karaoke versennyel és olaszokkal való spanolással telt az este. Másnap, a szülinapomon, kissé kótyagosan másra sem vágytam, csak a tengerre. Ki is mentünk a partra és el sem mozdultam onnan egészen a vonatindulásig. Csak ültem ott, szívtam magamba a tenger illatát; hagytam, hogy a hajam szétszedje a szél; néztem a tornász válogatott lányait, ahogy játszottak a homokban; drukkoltam a sárkányeregetőknek és a szörfösöknek; elmerengtem az idős párokon, akik kézen fogva sétáltak mezítláb a vizes homokban…és egyszerűen csak boldog voltam. Egész nap egy dal zakatolt a fejemben: „Most olyan könnyű minden, szinte csak a semmi tart, a kutyákat elengedtem és a forgószél elvitte a vihart. Alattunk a tenger, szemben a nap zuhan, nyeljük a csíkokat és világ pajkos szellőként suhan…” (Később ezzel a dallal a Hegyalja Fesztiválon találkoztam újra; képzeljétek azt a végtelen szabadságérzetet, amit hirtelen előkapott az agyam az emlékeim közül. :) ) Hazaérve a legeslegjobb barátnőmmel skype-olni kezdtünk és megkaptam tőle a legjobb ajándékot: egy tortát. Igen, ez volt a legjobb. Majdnem 14 éve már, hogy barátok vagyunk, együtt ünnepelünk szülinapokat, névnapokat, mindenmást. Mégis ez volt a legjobb. Képzeljétek el, ahogy beszélgettek valakivel, aki egyszer csak azt mondja, várj egy pillanatot – és vársz. Közben nem érted miért, de lekapcsolja a villanyt, és előáll a kedvenc tortáddal, rajta egy szál égő gyertyával, és halkan énekelni kezdi: boldog szülinapooot… közben a szemed könnybe lábad, és úgy érzed, ez az, ami végtelen és időtálló: a ti barátságotok. Sok száz kilométerre egymástól – de mintha semmi nem lenne köztetek. És együtt könnyeztek a számítógép előtt…
Igaz, ez a szülinap közel sem úgy alakult, ahogy 3 hónappal előtte elképzeltem volna. Ha megkérdezik áprilisban, mi lesz velem két hónap múlva, ilyenekre még csak nem is gondoltam volna. Távol mindenkitől; családtól, barátoktól, Római parttól. De így alakult. Szerettem nagyon, és ha minden kívánságom így teljesül, ahogy ezzel történt… ám legyen! :)
